Adatvédelmi szabályzat phone home menu search camera trash close cross menu1 menu1 menu1

Csináld Velünk logo

Adatvédelmi szabályzat

grafibit Kft.

Bevezetés

A grafibit kft. (2151 Fót, József Attila utca 86) Adószám: 22686383-2-13, Cégjegyzékszám: 13-09-137605 (a továbbiakban: Szolgáltató, Adatkezelő) kötelezettséget vállal arra, hogy a tevékenysége során a jelen Szabályzatban foglaltaknak, valamint a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kezeli azokat a személyes adatokat, amelyek az Adatkezelő honlapjának (https://csinaldvelunk.hu) (a továbbiakban: Honlap) működtetése során a birtokába kerülnek.

A Szabályzat célja, hogy rögzítse az Adatkezelő működésével kapcsolatos adatkezelések rendjét, valamint biztosítsa az adatkezelés és az ezzel összefüggő adatvédelem szabályozásának törvényes rendjét és az adatbiztonság követelményeinek érvényesülését. A Szabályzat hatálya kiterjed a Honlapon történő, továbbá azon Adatkezelésekre, amikor Ön a Szolgáltatóval a Honlapon keresztül vagy egyéb módon kapcsolatba lép, kérdést tesz fel, beleértve a Honlapon keresztül elérhető szolgáltatások igénybevételéhez szükséges adatkezeléseket is.

A Szabályzat a hatályos adatvédelmi jogszabályokkal – különös tekintettel a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETÉVEL (2016. április 27.) (a továbbiakban: GDPR) és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénnyel – összhangban került összeállításra.

Jelen Szabályzatot és a Honlap használatával kapcsolatos tudnivalókat az Adatkezelő jogosult időről időre, különböző frissítések miatt, egyoldalúan, előzetes bejelentés nélkül módosítani. A Tájékoztató módosításai a fenti címen történő közzététellel lépnek hatályba. Erre való tekintettel ajánlott a Honlap rendszeresen történő látogatása és a változások elfogadhatóságának figyelemmel kísérése.

A Szabályzat módosításai a https://csinaldvelunk.hu/cikk/27_adatvedelem címen történő közzététellel lépnek hatályba.

Az adatkezelő és elérhetőségei: 

Név: grafibit Felelősségű Társaság
Székhely: 2151 Fót, József Attila utca 86
E-mail: info@grafibit.hu
Telefon: +36 702 610 720

Az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei:
E-mail: info@grafibit.hu

Fogalmak

"személyes adat": azonosított vagy azonosítható természetes személyre ("érintett") vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;

"adatkezelés": a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;

"adatkezelő": az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;

"adatfeldolgozó": az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;

"címzett": az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;

"az érintett hozzájárulása": az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;

"adatvédelmi incidens": a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

 

A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek

A személyes adatok

  • kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni ("jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság");
  • gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés ("célhoz kötöttség");
  • az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk ("adattakarékosság");
  • pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék ("pontosság");
  • tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel ("korlátozott tárolhatóság");
  • kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve ("integritás és bizalmas jelleg").

Az adatkezelő felelős a fentiek megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”).

Az adatkezelő nyilatkozik, hogy adatkezelése a jelen pontban foglalt alapelveknek megfelelően történik.

Egyes adatkezelések

Hírlevél, DM tevékenység

A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. §-a értelmében az érintett előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató reklámajánlataival, egyéb küldeményeivel a regisztrációkor, hírlevél feliratkozáskor vagy ingyenes anyag igénylésekor megadott elérhetőségein megkeresse.

Továbbá érintett a jelen Szabályzat rendelkezéseit szem előtt tartva hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató a reklámajánlatok küldéséhez szükséges személyes adatait kezelje.

Szolgáltató nem küld kéretlen reklámüzenetet, és az érintett korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen leiratkozhat az ajánlatok küldéséről. Ebben az esetben Szolgáltató minden - a reklámüzenetek küldéséhez szükséges - személyes adatát törli nyilvántartásából és további reklámajánlataival nem keresi meg az érintettet. Érintett a reklámokról az üzenetben lévő linkre kattintva iratkozhat le. Ez alól kivételt képez a nem marketing célú rendszer üzenet.  

Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja 

Személyes adat

Az adatkezelés célja

Név, e-mail cím.

Azonosítás, a hírlevélre való feliratkozás, ingyenes anyag kiküldésének lehetővé tétele.

A feliratkozás/interakciók időpontja

Technikai művelet végrehajtása.

 

Az érintettek köre 

A hírlevélre feliratkozó és ingyenes anyagot igénylő valamennyi érintett.

Az adatkezelés célja

Reklámot tartalmazó elektronikus üzenetek (e-mail) küldése az érintett részére, tájékoztatás nyújtása az aktuális információkról, termékekről, akciókról, új funkciókról stb. 

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje

A hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, azaz a leiratkozásig tart az adatkezelés.

Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei 

A személyes adatokat az Adatkezelő munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése
Az érintett kérelmezheti az Adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, valamint tiltakozhat a személyes adatainak kezelése ellen és az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.

A személyes adatokhoz való hozzáférést, azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát, vagy a hozzájárulás visszavonását illetve tiltakozását az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:

postai úton a 2151 Fót, József Attila utca 86. címen,
e-mail útján az info@grafibit.hu e-mail címen, 
telefonon a +36 702 610 720 számon.

Az érintett bármikor, ingyenesen leiratkozhat a hírlevélről.

Az adatkezelés jogalapja

GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése:
A reklámozó, a reklámszolgáltató, illetve a reklám közzétevője – a hozzájárulásban meghatározott körben – a náluk hozzájáruló nyilatkozatot tevő személyek személyes adatairól nyilvántartást vezet. Az ebben a nyilvántartásban rögzített – a reklám címzettjére vonatkozó – adat csak a hozzájáruló nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően, annak visszavonásáig kezelhető, és harmadik fél számára kizárólag az érintett személy előzetes hozzájárulásával adható át.

Tájékoztatjuk, hogy 

  • a Honlapon elérhető egyes szolgáltatások igénybevételének (pl. hírlevelekre feliratkozás) és használatának feltétele, hogy az érintettek önkéntesen személyes adatokat szolgáltassanak. Ezért kérjük, hogy minden esetben olvassa el a jelen Szabályzatban foglaltakat. 
  • az adatkezelés az Ön önkéntes, előzetes és megfelelő tájékoztatáson alapuló hozzájárulásán alapul.
  • köteles a személyes adatokat megadni, ha hírlevelet vagy ingyenes anyagot szeretne kapni tőlünk.
  • az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következménnyel jár, hogy nem tudunk Önnek hírlevelet, ingyenes anyagokat küldeni.
  • Ön jogosult a hozzájárulását bármikor visszavonni (pl. az üzenetben lévő leiratkozásra kattintással), amely visszavonás nem érinti a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét.

 

Szolgáltatásának megvásárláshoz kapcsolódó adatkezelés

Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja

Személyes adat

Az adatkezelés célja

Teljes név

A kapcsolatfelvételhez, a vásárláshoz és a szabályszerű számla kiállításához szükséges.

E-mail cím

A Csináld Velünk szolgáltatásainak igénybevétele regisztrációhoz kötött. A regisztrációkor a Csináld Velünk  a felhasználó email-címét használja felhasználói azonosítóként, valamint a vásárláshoz és a Csináld Velünk  rendszereinek használatához szükséges visszaigazolásokat, értesítéseket és a számlát is erre az e-mail címre küldi.

Számlázási cím

A szabályszerű számla kiállítása, továbbá a szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése.

Bankkártyás fizetés esetén a bankkártyatulajdonos neve és telefonszáma

Ezen adatok továbbítását a PSD2 direktíva részét képező erős ügyfél-hitelesítési rendszer kártyaelogadó partnerünk általi implementációja igényli, a megoldás célja a bankkártya-használattal kapcsolatos visszaélések megelőzése és kockázatának mérséklése, valamint a gördülékeny online fizetési folyamat megvalósítása.

A vásárlás időpontja

Az előfizetések érvényességi idejének megállapításához szükséges technikai információ.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje

Ha a GDPR 17. cikk (1) bekezdésében foglalt feltételek valamelyike fennáll, úgy az érintett törlési kérelméig tart. Az érintett által megadott bármely személyes adat törléséről az adatkezelő a GDPR 19. cikke alapján, elektronikus úton tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett törlési kérelme kiterjed az általa megadott e-mail címre is, akkor az adatkezelő a tájékoztatást követően az e-mail címet is törli. Kivétel ezalól a számviteli bizonylatok, mivel a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig meg kell őrizni ezeket az adatokat. Az érintett szerződéses adatai a polgárjogi elévülési idő leteltével törölhetőek.
A könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatot (ideértve a főkönyvi számlákat, az analitikus, illetve részletező nyilvántartásokat is) legalább 8 évig kell olvasható formában, a könyvelési feljegyzések hivatkozása alapján visszakereshető módon megőrizni.

Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei

A személyes adatokat az adatkezelő munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával ügyfélkapcsolati-támogatói tevékenységük során.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése

  • Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és
  • az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.

A személyes adatokhoz való hozzáférést, azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát az alábbi módokon tudja az érintett kezdeményezni

  • postai úton a grafibit kft. 2151 Fót, József Attila utca 86. címen
  • e-mail útján a info@grafibit.hu e-mail címen

Az adatkezelés jogalapja

  • a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pont
  • az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Elker tv.) 13/A. § (3) bekezdése:
    A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.
  • A számviteli jogszabályoknak megfelelő számlák kiállítása esetén a 6. cikk (1) bekezdés c) pontja
  • A szerződésből eredő követelések érvényesítése esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:21. §-a szerint 5 év.
    6:22. § [Elévülés]
    (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el.
    (2) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik.
    (3) Az elévülési idő megváltoztatására irányuló megállapodást írásba kell foglalni.
    (4) Az elévülést kizáró megállapodás semmis.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy

  • az adatkezelés szerződés teljesítéséhez szükséges
  • köteles a személyes adatokat megadni ahhoz, hogy rendelését teljesíteni tudjuk
  • az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következményekkel jár, hogy nem tudjuk a rendelését feldolgozni

Ügyfélkapcsolat, Panaszkezelés, Hibabejelentés

Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre és az adatkezelés célja

Személyes adat

Az adatkezelés célja

Teljes név

A kapcsolatfelvételhez szükséges adat

E-mail cím

Kapcsolattartás, azonosítás, szerződések teljesítése, a megrendelt temékkel, szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő minőségi kifogások, kérdések, problémák kezelése, segítségnyújtás.

Telefonszám

Kapcsolattartás, azonosítás, szerződések teljesítése, a megrendelt temékkel, szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő minőségi kifogások, kérdések, problémák kezelése, segítségnyújtás.

Számlázási név és cím

Azonosítás a megrendelt temékkel, szolgáltatással kapcsolatosan felmerülő minőségi kifogások, kérdések, problémák kezelése, segítségnyújtás során.

Az érintettek köre

Az adatkezelővel telefonon, e-mailben, személyesen kapcsolatot tartó, vagy szerződéses jogviszonyban álló valamennyi érintett.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje

Az adatkezelés az adatkezelő és az érintett közötti jogviszony megszűnéséig, illetve szerződéses jogviszony esetén a polgárjogi elévülési idő elteltéig tart.

Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, a személyes adatok címzettjei

A személyes adatokat az adatkezelő munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával ügyfélkapcsolati-támogatói tevékenységük során.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése

  • Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és
  • az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.

A személyes adatokhoz való hozzáférést, azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát az alábbi módokon tudja az érintett kezdeményezni:

  • postai úton a grafibit kft. 2151 Fót, József Attila utca 86. címen
  • e-mail útján a info@grafibit.hu e-mail címen

Az adatkezelés jogalapja

  • a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pont
  • az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Elker tv.) 13/A. § (3) bekezdése:
    A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.
  • A számviteli jogszabályoknak megfelelő számlá kiállítása esetén a 6. cikk (1) bekezdés c) pontja
  • A szerződésből eredő követelések érvényesítése esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:21. §-a szerint 5 év.
    6:22. § [Elévülés]
    (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el.
    (2) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik.
    (3) Az elévülési idő megváltoztatására irányuló megállapodást írásba kell foglalni.
    (4) Az elévülést kizáró megállapodás semmis.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy

  • az adatkezelés szerződés teljesítéséhez szükséges
  • köteles a személyes adatokat megadni ahhoz, hogy rendelését teljesíteni tudjuk
  • az adatszolgáltatás elmaradása azzal a következményekkel jár, hogy nem tudjuk a rendelését feldolgozni

 

Adatfeldolgozók

Tárhely-szolgáltató

Az adatfeldolgozó által ellátott tevékenység:

Tárhely-szolgáltatás

Az adatfeldolgozó és elérhetőségei

Név: grafibit kft

Székhely: 2151 Fót, József Attila utca 86.

E-mail: info@grafibit.hu

Az adatkezelés ténye, a feldolgozott adatok köre

Az érintett által megadott valamennyi személyes adat.

Az érintettek köre

A weboldalt használó valamennyi érintett.

Az adatkezelés célja

A weboldal elérhetővé tétele, megfelelő működtetésének támogatása.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje

Az adatkezelő és a tárhely-szolgáltató közötti megállapodás megszűnéséig, vagy az érintettnek a tárhely-szolgáltató felé intézett törlési kérelméig tart az adatkezelés.

Az adatkezelés jogalapja

  • a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pont
  • az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Elker tv.) 13/A. § (3) bekezdése:
    A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.
  • A számviteli jogszabályoknak megfelelő számla kiállítása esetén a 6. cikk (1) bekezdés c) pontja
  • A szerződésből eredő követelések érvényesítése esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:21. §-a szerint 5 év.
    6:22. § [Elévülés]
    (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el.
    (2) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik.
    (3) Az elévülési idő megváltoztatására irányuló megállapodást írásba kell foglalni.
    (4) Az elévülést kizáró megállapodás semmis.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése

  • Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és
  • az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.

Elektronikus fizetés

Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a SimplePay Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg: http://simplepay.hu/vasarlo-aff

Számlázás

Az adatfeldolgozó által ellátott tevékenység

Számlák kiállítása

Az adatfeldolgozó és elérhetőségei

Név: grafibit kft
Székhely: 2151 Fót, József Attila utca 86.

Az adatkezelés ténye, a feldolgozott adatok köre

Az érintett által megadott, a kiállított számlán szereplő személyes adatok: név, cím.

Az érintettek köre

A weboldalon elérhető szolgáltatásokat, termékeket megvásároló valamennyi érintett.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje

Az adatkezelés időtartama és az adatok törlésének határideje az adatok közlésétől számított 8 év.

Az adatkezelés jogalapja

  • a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pont
  • az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Elker tv.) 13/A. § (3) bekezdése:
    A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.
  • A számviteli jogszabályoknak megfelelő számlák kiállítása esetén a 6. cikk (1) bekezdés c) pontja
  • A szerződésből eredő követelések érvényesítése esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:21. §-a szerint 5 év.
    6:22. § [Elévülés]
    (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el.
    (2) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik.
    (3) Az elévülési idő megváltoztatására irányuló megállapodást írásba kell foglalni.
    (4) Az elévülést kizáró megállapodás semmis.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése

  • Ön tájékozódhat az adatkezelés körülményeiről
  • Ön jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon, hogy a személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, illetve hozzáférhet az adatkezeléssel kapcsolatos valamennyi információhoz
  • Ön jogosult arra, hogy az Önre vonatkozó személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja.

Számláinkat a grafibit kft saját számlázó rendszere segítségével készítjük el.

Könyvelés

Az adatfeldolgozó által ellátott tevékenység

könyvelés

Az adatfeldolgozó és elérhetőségei

Név: Donert Eszter
Székhely: 2094 Nagykovácsi. Irinyi utca 4.

Az adatkezelés ténye, a feldolgozott adatok köre

Az érintett által megadott, a kiállított számlán szereplő személyes adatok: név, cím.

Az érintettek köre

A weboldalon elérhető szolgáltatásokat, termékeket megvásároló valamennyi érintett.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje

Az adatkezelés időtartama és az adatok törlésének határideje az adatok közlésétől számított 8 év.

Az adatkezelés jogalapja

  • a GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) és c) pont
  • az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Elker tv.) 13/A. § (3) bekezdése:
    A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.
  • A számviteli jogszabályoknak megfelelő számlák kiállítása esetén a 6. cikk (1) bekezdés c) pontja
  • A szerződésből eredő követelések érvényesítése esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:21. §-a szerint 5 év.
    6:22. § [Elévülés]
    (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a követelések öt év alatt évülnek el.
    (2) Az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé válik.
    (3) Az elévülési idő megváltoztatására irányuló megállapodást írásba kell foglalni.
    (4) Az elévülést kizáró megállapodás semmis.

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése

  • Ön tájékozódhat az adatkezelés körülményeiről
  • Ön jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon, hogy a személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, illetve hozzáférhet az adatkezeléssel kapcsolatos valamennyi információhoz
  • Ön jogosult arra, hogy az Önre vonatkozó személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja.

A személyes adatokhoz való hozzáférést vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát az alábbi módokon tudja az érintett kezdeményezni postai úton a 2094 Nagykovácsi Irinyi utca 4  címen

 

Cookie-k (sütik) kezelése

A “cookie” vagy “süti” egy kisméretű fájl, amely a számítógép böngészési előzményeit tárolja (nyelvi beállítások, csatlakozási idő, látogatott oldalak, stb.). Ezeknek a tartalma ellenőrizhető, különösen azért, hogy a böngészést hatékonyabbá tegyük. Ezek a cookie-k nem tartalmaznak olyan adatokat, amelyből Önt azonosítani tudhatnánk. Az átláthatóság kedvéért, a következő bekezdések egy összefogó képet alkotnak a Honlap által használt cookie-król és olyan megoldást tudnak kínálni, amely segíti a megfelelő döntés meghozatalát. Fontos leszögezni, hogy a számítógép mások számára hozzáférhetővé tételével a cookie-k működésén is változtathat.  

Az Adatkezelő azért használ cookie-kat, hogy a felhasználó böngészését segítse és a felhasználói élményét növelje. Illetve azokat a termékeket, amelyek iránt érdeklődött ismételten megjelenítsen az Ön számára. Ilyen cookie-kat használ a Google, Facebook, Autopilot, Zaius és RTB cégek (Criteo) rendszere.

Webáruházakra jellemző cookie-k az úgynevezett „jelszóval védett munkamenethez használt cookie”, „bevásárlókosárhoz szükséges cookie-k”, „biztonsági cookie-k”, „Szükségszerű cookie-k”, ”Funkcionális cookie-k”, és a „weboldal statisztikájának kezeléséért felelős cookie-k” melyek használatához nem szükséges előzetes hozzájárulást kérni az érintettektől.

Munkamenetre szóló cookie-k: A munkamenetre szóló cookie-k ideiglenes cookie-k, amelyek csak addig jegyzik meg az Ön tevékenységét, amíg a webhelyen tartózkodik, és a webböngésző bezárásakor lejárnak. 

Állandó cookie-k: Az állandó cookie-k a Honlapon belüli beállításainak a megjegyzésére szolgálnak, és akkor is az asztali gépen vagy a mobileszközön maradnak, ha bezárja a böngészőt, vagy újraindítja a számítógépet.

Webanalitikai cookie-k: A Google Analytics cookie-k a weboldal teljesítményét mérik, amelyek elemzésével a weboldalt átláthatóbbá, felhasználó barátabbá tehetjük. Ezek a sütik nem tárolnak személyes információkat, az adatokat név nélkül kezelik. A Google Analytics conversion és remarketing sütik a kampányok hatékonyságát mérik, amelyek azért szükségesek, hogy az oldal látogatói számára még relevánsabb hirdetéseket jelentessünk meg. További információ a Google által kezelt sütikről: https://privacy.google.com/businesses/adsservices/ 

Követő cookie-k: Egyes Cookie-k arra alkalmasak, hogy kövesék a weboldalon a böngészési magatartását és ez alapján elemzéseket végezhessünk. 
Hirdetésekkel kapcsolatos cookie-k: Facebook és Google Adwords sütiket azért helyezünk el az oldalon, hogy a felhasználóinkat célzó hirdetések minél inkább relevánsabbak legyenek, így fordulhat elő, hogy böngészési előzményei alapján hasonló termékek hirdetéseit láthatja egy-egy harmadik fél által üzemeltetett weboldalon.

Facebook sütikről további információk:  https://www.facebook.com/business/gdpr

Google által kezelt sütik: https://privacy.google.com/businesses/adsservices/

Remarketing és retargeting: Olyan cookie-k is vannak, amelyek arra adnak lehetőséget, hogy azokat a termékeket, amelyek iránt érdeklődtél ismételten megjelenítsen a számodra. Ilyen cookie-kat használ a Google, Facebook, Autopilot, Zaius és RTB cégek (Criteo) rendszere. 

Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre

Egyedi azonosítószám, dátumok, időpontok

Az érintettek köre

A Honlapot látogató valamennyi érintett

Az adatkezelés célja

A felhasználók azonosítása, a „bevásárlókosár” nyilvántartására és a látogatók nyomon követése.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje

php session cookie: böngésző bezárásával törlődik
Quartic cookiek, 2 évig érvényes
Facebook cookiek, 2 évig érvényes
Google cookiek, 2 évig érvényes

Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye

A cookie-k használatával nem kezel személyes adatokat az adatkezelő

Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése

Az érintettnek lehetőségük van a cookie-kat törölni a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében általában az Adatvédelem menüpont beállításai alatt.

Az adatkezelés jogalapja

Az érintettől hozzájárulás nem szükséges, amennyiben a cookie-k használatának kizárólagos célja az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő közléstovábbítás vagy arra az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához a szolgáltatónak feltétlenül szüksége van.

A Google Analytics alkalmazása

A Honlap a Google Analytics alkalmazást használja, amely a Google Inc. („Google”) webelemző szolgáltatása. A Google Analytics úgynevezett „cookie-kat”, szövegfájlokat használ, amelyeket a számítógépére mentenek, így elősegítik Felhasználó által látogatott weblap és mobilalkalmazás használatának statisztikai elemzését.

A Felhasználó által használt weboldallal kapcsolatos cookie-kkal létrehozott információk rendszerint a Google egyik USA-beli szerverére kerülnek és tárolódnak. Az IP-anonimizálás weboldali aktiválásával a Google a Felhasználó IP-címét az Európai Unió tagállamain belül vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államokban előzőleg megrövidíti.

A teljes IP-címnek a Google USA-ban lévő szerverére történő továbbítására és ottani lerövidítésére csak kivételes esetekben kerül sor. Eme weboldal üzemeltetőjének megbízásából a Google ezeket az információkat arra fogja használni, hogy kiértékelje, hogyan használta a Felhasználó a honlapot, továbbá, hogy a weboldal üzemeltetőjének a honlap aktivitásával összefüggő jelentéseket készítsen, valamint, hogy a weboldal- és az internethasználattal kapcsolatos további szolgáltatásokat teljesítsen.

A Google Analytics keretein belül a Felhasználó böngészője által továbbított IP-címet nem vezeti össze a Google más adataival. A cookie-k tárolását a Felhasználó a böngészőjének megfelelő beállításával megakadályozhatja, azonban felhívjuk figyelmét, hogy ebben az esetben előfordulhat, hogy ennek a honlapnak nem minden funkciója lesz teljes körűen használható. Megakadályozhatja továbbá, hogy a Google gyűjtse és feldolgozza a cookie-k általi, a Felhasználó weboldalhasználattal kapcsolatos adatait (beleértve az IP-címet is), ha letölti és telepíti a következő linken elérhető böngésző plugint. https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=hu
A Honlap használatával kifejezetten hozzájárul, hogy a Google az itt rögzített feltételekkel és az itt megállapított célok érdekében kezelje a személyes adatait. A Google Titoktartási Szabályainak megismeréséhez, kérjük látogassa meg a következő weboldalt: https://policies.google.com/privacy?hl=hu.

Facebook pixel 

A Facebook-képpont olyan kód, amelynek a segítségével a Honlapon jelentés készül a konverziókról, célközönségek állíthatók össze, és az oldal tulajdonosa részletes elemzési adatokat kap a látogatók honlap használatáról. A Facebook remarketing pixel követőkód segítségével a Honlap látogatóinak személyre szabott ajánlatokat, hirdetéseket jeleníthet meg a Facebook felületén. A Facebook remarketing lista nem alkalmas személyazonosításra. A Facebook Pixellel / Facebook-képponttal kapcsolatosan további információt itt találhat: https://www.facebook.com/business/help/651294705016616 

Google Ads konverziókövetés használata

A „Google Ads” nevű online reklámprogramot használja az Adatkezelő, továbbá annak keretein belül igénybe veszi a Google konverziókövető szolgáltatását. A Google konverziókövetés a Google Inc. elemző szolgáltatása (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA; a továbbiakban: Google).

Amikor felhasználó egy weboldalt Google-hirdetés által ér el, akkor egy a konverziókövetéshez szükséges cookie kerül a számítógépére. Ezeknek a cookie-knak az érvényessége korlátozott, és nem tartalmaznak semmilyen személyes adatot, így a felhasználó nem is azonosítható általuk.

 

Amikor a felhasználó a Honlap bizonyos oldalait böngészi, és a cookie még nem járt le, akkor a Google és az Adatkezelő is láthatja, hogy felhasználó a hirdetésre kattintott.

Minden Google Ads ügyfél másik cookie-t kap, így azokat az Ads ügyfeleinek weboldalain keresztül nem lehet nyomon követni.

Az információk – melyeket a konverziókövető cookie-k segítségével szereztek – azt a célt szolgálják, hogy az Ads konverziókövetést választó ügyfeleinek számára konverziós statisztikákat készítsenek. Az ügyfelek így tájékozódnak a hirdetésükre kattintó és konverziókövető címkével ellátott oldalra továbbított felhasználók számáról. Azonban olyan információkhoz nem jutnak hozzá, melyekkel bármelyik felhasználót azonosítani lehetne.

Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre

E-mail cím, melyet a szolgáltatás során titkosítanak,  pszeudonimizálnak, így személyes adat jellegük elvész. További információk: https://support.google.com/adwords/answer/6334160

Az érintettek köre

A Honlapon regisztrált és böngésző valamennyi érintett.

Az adatkezelés célja

Címzett Google hirdetések közzététele a felhasználók részére.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje

A hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig tart az adatfeldolgozás.

Ha nem szeretne részt venni a konverziókövetésben, akkor ezt elutasíthatja azáltal, hogy böngészőjében letiltja a cookie-k telepítésének lehetőségét. Ezután Ön nem fog szerepelni a konverziókövetési statisztikákban.

További információ, valamint a Google adatvédelmi nyilatkozata az alábbi oldalon érhető el:  www.google.de/policies/privacy/

Közösségi oldalak

Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre

Facebook/Google+/Twitter/Pinterest/Youtube/Instagram stb. közösségi oldalakon regisztrált neve, illetve a felhasználó nyilvános profilképe.

Az érintettek köre

Valamennyi érintett, aki regisztrált a Facebook/Google+/Twitter/Pinterest/Youtube/Instagram stb. közösségi oldalakon, és „lájkolta” a weboldalt.

Az adatgyűjtés célja

A közösségi oldalakon, a weboldal egyes tartalmi elemeinek, termékeinek, akcióinak vagy magának a weboldalnak a megosztása, illetve „lájkolása”, népszerűsítése.

Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje, az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye és az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése

Az adatok forrásáról, azok kezeléséről, illetve az átadás módjáról, és jogalapjáról az adott közösségi oldalon tájékozódhat az érintett. Az adatkezelés a közösségi oldalakon valósul meg, így az adatkezelés időtartamára, módjára, illetve az adatok törlési és módosítási lehetőségeire az adott közösségi oldal szabályozása vonatkozik.

Az adatkezelés jogalapja

Az érintett önkéntes hozzájárulása személyes adatai kezeléséhez a közösségi oldalakon.

Egyéb adatkezelések

  • Amennyiben az adatkezelő szolgáltatásaink igénybevétele során kérdés merülne fel, esetleg problémája lenne az érintettnek, a honlapon megadott módokon (telefon, e-mail, közösségi oldalak stb.) kapcsolatba léphet az adatkezelővel.
  • Adatkezelő a beérkezett e-maileket, üzeneteket, telefonon, Facebook-on stb. megadott adatokat az érdeklődő nevével és e-mail címével, valamint más, önként megadott személyes adatával együtt az érintett kérésére törli.
  • E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.
  • Kivételes hatósági megkeresésre, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek megkeresése esetén a Szolgáltató köteles tájékoztatás adására, adatok közlésére, átadására, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátására.
  • A Szolgáltató ezen esetekben a megkereső részére – amennyiben az a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Az érintettek jogai

A hozzáférés joga

Ön jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a rendeletben felsorolt információkhoz hozzáférést kapjon.

A helyesbítéshez való jog

Ön jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, Ön jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

A törléshez való jog

Ön jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy Önre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje meghatározott feltételek esetén.

Az elfeledtetéshez való jog

Ha az adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az ésszerűen elvárható lépéseket – ideértve technikai intézkedéseket – annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy Ön kérelmezte a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.

Az adatkezelés korlátozásához való jog

Ön jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

  • Ön vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
  • az adatkezelés jogellenes, és Ön ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de Ön igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez;
  • Ön tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e Ön jogos indokaival szemben.

Az adathordozhatósághoz való jog

Ön jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta.

A tiltakozáshoz való jog

Ön jogosult arra, hogy tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen

  • ha a személyes adatok kezelése kizárólag az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az Adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges
  • ha az adatkezelés célja közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás; vagy
  • ha az adatkezelésre közérdekű feladat teljesítése érdekében kerül sor. Az Adatkezelő az érintett tiltakozásának jogszerűségét megvizsgálja, és ha a tiltakozás megalapozottságát megállapítja, az adatkezelést megszünteti és a kezelt személyes adatokat zárolja, továbbá a tiltakozásról és az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatok korábban továbbításra kerültek.

 

Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Ön jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

Az előző bekezdés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés:

  • Ön és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
  • meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely Ön jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
  • Ön kifejezett hozzájárulásán alapul.

Intézkedési határidő

Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja Önt a fenti kérelmek nyomán hozott intézkedésekről.
Szükség esetén ez 2 hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított 1 hónapon belül tájékoztatja Önt.
Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket Ön kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja Önt az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy Ön panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

Az adatkezelés biztonsága

Az adatkezelő és az adatfeldolgozó a tudomány és technológia állása és a megvalósítás költségei, továbbá az adatkezelés jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a természetes személyek jogaira és szabadságaira jelentett, változó valószínűségű és súlyosságú kockázat figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket hajt végre annak érdekében, hogy a kockázat mértékének megfelelő szintű adatbiztonságot garantálja, ideértve, többek között, adott esetben:

  • a személyes adatok álnevesítését és titkosítását;
  • a személyes adatok kezelésére használt rendszerek és szolgáltatások folyamatos bizalmas jellegének biztosítását, integritását, rendelkezésre állását és ellenálló képességét;
  • fizikai vagy műszaki incidens esetén az arra való képességet, hogy a személyes adatokhoz való hozzáférést és az adatok rendelkezésre állását kellő időben vissza lehet állítani;
  • az adatkezelés biztonságának garantálására hozott technikai és szervezési intézkedések hatékonyságának rendszeres tesztelésére, felmérésére és értékelésére szolgáló eljárást.

A kezelt adatokat úgy kell tárolni, hogy azokhoz illetéktelenek ne férhessenek hozzá. Papír alapú adathordozók esetében a fizikai tárolás, irattárazás rendjének kialakításával, elektronikus formában kezelt adatok esetén központi jogosultságkezelő rendszer alkalmazásával.

Az adatok informatikai módszerrel történő tárolási módját úgy kell megválasztani, hogy azok törlése – az esetleg eltérő törlési határidőre is tekintettel – az adattörlési határidő lejártakor, illetve ha az egyéb okból szükséges, elvégezhető legyen. A törlésnek visszaállíthatatlannak kell lennie.

A papír alapú adathordozókat iratmegsemmisítő segítségével, vagy külső, iratmegsemmisítésre szakosodott szervezet igénybevételével kell a személyes adatoktól megfosztani. Elektronikus adathordozók esetében az elektronikus adathordozók selejtezésére vonatkozó szabályok szerint kell gondoskodni a fizikai megsemmisítésről, illetve szükség szerint előzetesen az adatoknak a biztonságos és visszaállíthatatlan törléséről. 

Az érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről

Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatja az érintettet az adatvédelmi incidensről.

Az érintett részére adott tájékoztatásban világosan és közérthetően ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit; ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket; ismertetni kell az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

Az érintettet nem kell tájékoztatni, ha a következő feltételek bármelyike teljesül:

  • az adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
  • az adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett, magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
  • a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.

Ha az adatkezelő még nem értesítette az érintettet az adatvédelmi incidensről, a felügyeleti hatóság, miután mérlegelte, hogy az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár-e, elrendelheti az érintett tájékoztatását.

Adatvédelmi incidens bejelentése a hatóságnak

Az adatvédelmi incidenst az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, és ha lehetséges, legkésőbb 72 órával azután, hogy az adatvédelmi incidens a tudomására jutott, bejelenti az 55. cikk alapján illetékes felügyeleti hatóságnak, kivéve, ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően nem jár kockázattal a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve. Ha a bejelentés nem történik meg 72 órán belül, mellékelni kell hozzá a késedelem igazolására szolgáló indokokat is.

Panasztételi lehetőség

Az adatkezelő esetleges jogsértése ellen panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók: 5.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Ön jogosult továbbá bírósághoz fordulni jogainak megsértése esetén. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható.

Zárszó

A tájékoztató elkészítése során figyelemmel voltunk az alábbi jogszabályokra:

  • A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.)
  • 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.)
  • 2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (főképp a 13/A. §-a)
  • 2008. évi XLVII. törvény – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról;
  • 2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (különösen a 6.§-a)
  • 2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról
  • 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (kifejezetten a 155.§-a)
  • 16/2011. sz. vélemény a viselkedésalapú online reklám bevált gyakorlatára vonatkozó EASA/IAB-ajánlásról
  • A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság ajánlása az előzetes tájékoztatás adatvédelmi követelményeiről
  • Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről

 

2022. december 1.